Szakmai anyagok

Új korszak: a hibrid munkavégzés

Itt az idő, hogy megadjuk a munkavállalóknak, amit szeretnének. A Steelcase globális jelentésének összefoglalója.

A kutatásról

A Steelcase a pandémia kitörése, azaz 2020. márciusa és 2021. ősze között 11 országban több mint 57.000 munkavállaló és vezető bevonásával végzett kutatásokat arra vonatkozóan, hogy a járvány hatásai miként befolyásolják a dolgozókat és szervezeteket abban, hogy hol és hogyan fognak dolgozni a jövőben. A kutatás alapján készült globális jelentés bemutatja az irodai dolgozók jelenlegi gondolkodásmódját, és megvizsgálja tapasztalataikat, igényeiket és elvárásaikat az otthoni és az irodai munkavégzésre vonatkozóan.

Bizalmi válság

A pandémia alatt a munkavállalói elvárások jelentősen megváltoztak: az emberek újraértékelték az életüket mind szakmai, mind magánéleti szempontból.  A munkavállalóknak egyre inkább fontosak a munkáltató által képviselt értékek és a társadalmi ügyekhez való hozzáállás – és ezeknek az elvárásoknak hangot is adnak. Nehéz a megfelelő emberek megtalálása és megtartása.

Ugyanakkor a járvány alatti fizikai elkülönülés az egymás iránti bizalmat is erodálta: a munkavállalók hajlamosak megkérdőjelezni kollégáik kompetenciáit és jellemét. A vezetőknek újra kell építeniük a bizalmon alapuló kapcsolatokat. Ezek hiánya  növekvő létszámcsökkenést, alacsonyabb hatékonyságot és megfeneklett innovációs folyamatokat eredményez.

A munkavállalók érezni akarják, hogy értékelik őket, és hogy valóban a szervezetükhöz tartoznak.

A tanulmány megmutatja, mennyire fontos a munkavállalók számára az iroda, mire van szükségük az új valóságban, és hogy tud a munkahely kritikus tényező lenni abban a stratégiában, amely a szervezetek jelenlegi komplex kihívásainak megoldását hivatott szolgálni.

Mik a munkavállalók legfontosabb igényei és elvárásai?

A Steelcase kutatása során a munkavállalók 5 olyan kritériumot fogalmaztak meg, amelyek jelentősen javíthatják a cégükhöz való viszonyulásukat:

  1. Összetartozás – A közösséghez tartozás, a bizalom és a közös cél érzete
  2. Testreszabás – több lehetőség arra vonatkozóan, hogy hol, mikor és hogyan végezzék munkájukat
  3. Hatékonyság – az irodában és távmunkában dolgozók egyenlő arányú támogatása a koncentrációban, kollaborációban és a kapcsolatépítésben
  4. Kényelem – az irodának meg kell újulnia, és támogatnia kell a jóllétet
  5. Biztonság – a fizikai és lelki biztonság érzete

A jelentés legfontosabb megállapításai

1. Amikor a munkavállalók szeretnek az irodában dolgozni, elkötelezettebbek, jobban azonosulnak a vállalat kultúrájával, hatékonyabbak, és nagyobb valószínűséggel maradnak a cégnél.

A munkavállalók 33%-a elkötelezettebb, 30% jobban azonosul a vállalat kultúrájával, 9% hatékonyabb, 20% kevésbé hajlamos távozni a cégtől.

hybrid_4

A munkavállalók 45%-a inkább otthonról dolgozna, 34%-nak nincs preferenciája, 21% inkább az irodából dolgozna.

hybrid_5

Szinte minden munkavállaló (a dolgozók 87%-a) mindenképpen az irodában töltené a munkahét legalább egy részét, tehát annak a ténynek, hogy szeretnek-e ott lenni, jelentős hatása lehet; a kutatás alapján fontosabb, mint a jövedelem, vagy az otthoni munka lehetősége.

Ha a szervezetek fejleszteni tudnák az irodai munka élményét, jelentős nyereséget realizálnának a megnövekedett elkötelezettségen, termelékenységen, a szervezethez való viszony és a munkavállalók megtartásának területén. Ezek hiányában nehézzé válhat a munkaerő megtartása, illetve gyengülhet a szervezethez való ragaszkodása.

Azok a munkavállalók, akik heti két napnál többet dolgoznának otthon, jelentősen nagyobb eséllyel távoznak a cégtől fél éven belül. Akik kizárólag otthonról dolgoznának, szintén kevésbé elkötelezettek.

A munkahelyi környezet megváltoztatásával és a munkavállalók igényeinek jobb kielégítésével a szervezetek javíthatják a munkavállalói élményt, ezzel segíthetik a fenti tényezők érvényesülését.

2. A munkavállalók hajlandók lennének az otthoni munkanapok csökkentésére, ha lenne dedikált helyük az irodában. Igénylik a hibrid munkavégzés nyújtotta autonómiát és rugalmasságot, ugyanakkor szükségük lenne a választás és testreszabás lehetőségére és a közösséghez tartozás érzésére

Azonban a hibrid munkavégzési lehetőség önmagában nem elégíti ki a dolgozói igényeket. Kérdésre válaszolva többen mondták azt (55%), hogy inkább a dedikált irodai munkateret választanák, kevesebb otthoni munkavégzéssel.

Igény a dedikált munkatérre

Már a pandémia előtt is sok munkavállaló mondta azt, hogy szívesebben dolgozna akárhol máshol, mint a nyitott terű irodában egy megosztott munkaállomásnál. A járvány alatt, a Steelcase korábbi kutatásai szerint sokan jelezték, hogy az elszigeteltség ellenére otthon jobban testre tudták szabni a környezetüket a munkavégzéssel kapcsolatban. A globális kutatási eredmények alapján elmondható, hogy a túlnyomó többségnek (70%) van otthon dedikált munkahelye.

A hibrid munkavégzés elterjedésével a vállalatok új döntéseket hoznak az irodai ingatlanokkal kapcsolatosan. Az egyik ilyen döntés az, hogy több nem dedikált munkahelyet alakítanak ki. (Világszerte a dolgozók mintegy 10%-a vesztette el dedikált munkaterét a járványt követően.) Az ilyen döntések nyilván csökkentik az ingatlanokkal kapcsolatos költségeket, azonban megnövelhet más, nehezebben mérhető költségeket. Dedikált munkatér hiányában, a saját holmi nehézkes elhelyezése vagy a kollégák nehezebb megtalálása miatt a dolgozók könnyen elveszettnek érezhetik magukat az irodában, s ez a vállalattal való kapcsolatuk minőségére is kihat.

A hibrid munkavégzés iránti igény növekedésével a terekkel kapcsolatos megközelítésnek is változnia kell. A munkahelynek képesnek kell lennie bevonzania az embereket, és az otthoninál is jobb tereket és szolgáltatásokat kell kínálniuk annak érdekében, hogy visszatérjenek az irodába.

3. A munkavállalók új elvárása az irodával szemben az, hogy segítse őket a kollaborációban és a koncentrációban

Azért is igénylik a dolgozók az otthoni munkavégzést, mert ott jobban tudnak koncentrált feladatokat végezni, mint a jelenlegi nyitott irodai terekben. Az online meetingek komoly fókuszt és privát szférát igényelnek. Az ilyen feladatokkal töltött jelentősen megnövekedett idő miatt a dolgozóknak olyan térre van szükségük, amely támogatja őket ebben az új munkavégzési formában. Tehát az irodai környezetnek a kollaboráció mellett sokkal jobban segítenie kell a videókonferenciák igényelte privát, koncentrációs munkavégzést is.

A hibrid „munkaközösségi tér”

Az irodáknak meg kell változniuk annak érdekében, hogy meg tudjanak felelni a hibrid munkavégzés pragmatikus igényeinek. A hibrid munkahelynek olyannak kell lennie, mint egy virágzó városi közösség, ahol az emberek érzik az egymáshoz tartozást és a közös célokat. A hibrid munkaközösségi tér sokszínű, befogadó, és kielégíti a munkavállalók és a szervezetek új igényeit.

Ebben a munkakörnyezetben lennie kell egyéni, egy-egy személyre dedikált tereknek, kollaborációs tereknek a személyes és virtuális találkozások számára, megfelelő privát szférát nyújtó tereknek az egyéni munka, az elkülönülés és a megújulás számára, és olyan terekre is szükség van, ahol a munkatársak összejöhetnek, közösségi életet élhetnek és együtt tanulhatnak kollégáikkal.

Az új hibrid munkaközösségben a tereknek modulárisnak, mozgathatónak és több célra használhatónak kell lenniük hogy támogatni tudják a különböző típusú munkafeladatokat és az ezek közötti gyors váltásokat.

A városi közösségekhez hasonlóan a munkaközösségi tereknek nyílt és zárt részekből kell állniuk, hogy megfelelően támogathassák a közösségi és privát munkavégzési igényeket. A megnövekedett számú videókonferenciák lebonyolításához az erre kialakított tereknek az eddigieknél nagyobbaknak és kényelmesebbeknek kell lenniük.

A közösségi összetartozás élményét nyújtó munkaközösségi tér segíti a szervezeteket abban, hogy vonzóbbá váljon a munkatársak számára az iroda, növeli az elköteleződést és a hatékonyságot. Hidat képez a vállalati kultúrához, s ezzel segít a munkavállalók megtartásában. Ugyanakkor megkönnyíti a kitartó munkavégzést, és könnyen igazítható a munkavállalói jelenlét különböző szintjeihez.

A hibrid munkavégzésről készült eredeti Steelcase kutatás, amelyből a cikk született, letölthető innen.